A három bekk az új irányvonal?

Az elmúlt években másodvirágzásnak indult a 4-4-2-es felállás az európai futballban, amely nem csak a védelmek fokozatos megerősödését indította meg, de egyúttal közvetett módon lökést adott egy újabb rendszer visszatérésének a modern futball színterére. Ez a rendszer pedig nem más, mint a három (védekezésnél azért inkább öt) védőjátékost alkalmazó szisztéma. Hogy ez aztán mennyire ragad meg az általános gyakorlatban, jó kérdés, viszont az evolúció elindult, a mi dolgunk pedig az, hogy figyelemmel kövessük. Hajtás után értekezés a háromvédős rendszerekről.

Ez a felállás nem a modern foci találmánya, hiszen már a játék megjelenését követő időszakban elkezdték használni- igaz, teljesen más stílusban, hiszen akkoriban még az volt a hátul hagyott emberek feladata, hogy a labdát azonnal küldjék vissza a hét csatárnak. Ez aztán fokozatosan kikopott a gyakorlatból, köszönhetően a pragmatikusabb, célratörőbb és defenzívebb játékfelfogásnak, ami a sportág komolyabbá válása során előtérbe került. A tendencia végül a ’80-as évek végén fordult meg, köszönhetően a válogatott futballnak, itt kiemelendő többek között Carlos Bilardo argentin válogatottja, illetve a Piontek által vezetett Dánia. A válogatottakat aztán követték a klubcsapatok is, Észak-Európában Van Gaal Ajaxa volt a stílus egyik zászlóvivője, míg a kontinens déli részein Cruyff honosította meg a felfogást.

„Ha az ellenfél két támadóval játszik, mi pedig négy védővel, akkor a pálya többi pontján kettővel többen lesznek. Ez pedig egy olyan luxus, amelyet nem engedhetünk meg magunknak.” -Johann Cruyff

Ez az idézet el is visz minket a rendszer kiindulópontjához, amely nem más, mint hogy a 4-4-2 elterjedését kellett lereagálni. Cruyff erre a 3-4-3-mat vezette be, gyémánt középpályával, amit egy holland tévéműsorban el is magyarázott:

De most akkor térjünk is vissza gyorsan az eredeti témához, azaz kezdjük el kivesézni a különböző felállásokat. Erre azt a megoldást választottam, hogy adott rendszereket vizsgálok meg külön-külön a konklúzió levonásához.

---

3-5-2

Avagy a jelenlegi legelterjedtebb rendszer. Ennek nyilvánvaló oka, hogy könnyedén variálható 3-5-2 és 5-3-2 között játékhelyzet függvényében. Ez a rugalmasság az, ami miatt a csapatok ragaszkodnak hozzá.

Build-up

A játék azon szakasza, amikor a labdát hátulról úgy juttatják át a támadó térfélre a játékosok, hogy a kombinációk megtervezettek, tudatosak, ezáltal kizárva a felbikázott labdák lehetőségét.

A képen is látszik, hogy mélyről építkezés esetén kifejezetten hasznos a három védő, így ugyanis az ellenfél ha aktívan szeretne presszingelni, három támadójátékosát is fel kell küldje a védők irányába. Ezzel viszont 3-5-2-t alkalmazó csapatunk rögtön emberfölényt alakíthat ki a középpályán, felhúzódó wing-back-jeinek segítségével. A piros területeken látszik, hogy a fehér középpályásnak két ember jut, míg a két szélsőhátvéd nem segíthet neki, mivel kettő a kettő ellen maradnának a csatárok a védőkkel, ez pedig túl kockázatos.

Amennyiben viszont az ellen egy passzív formáját választja a védekezésnek (ez rendszerint 4-4-2-ben történik), azonnal tér keletkezik az egyik középhátvéd előtt, amelybe be lehet törni a labdával, kihasználva, hogy nincs közvetlen őrizete.

Ami sokat lendít már alapjában véve is a dolgokon, hogy a szisztéma egy úgynevezett beépített ‘La Salida Lavolpiana’-val dolgozik.

A La Salida Lavolpiana egy olyan játékelem, amelynek során a védekező
középpályás (vagy a klasszikus olasz fociban a regista, azaz a hátravont
irányító) visszalép a széthúzódó középhátvédek közé. Itt azért nevezhetjük
annak a formációt, mert manapság a hármas közepén helyet foglaló hátvéd
irányítói vénával is rendelkezik (Lásd: a Juventusban Bonucci).

Ezek természetesen csak az alapvető build-up előnyök, az ennél részletesebbek az edzőkön múlnak. De a legfőbb pozitívumok még csak ezután jönnek!

Felállt fal elleni játék

És el is érkeztünk oda, ami a rendszer legnagyobb erősségét jelenti, mégpedig a pálya oldalirányú megnyújtásához. A szemléltetéshez leginkább a 4-4-2-t fogom alkalmazni, mint ellenfél által használt formációt, tekintettel ennek az alakzatnak a széleskörű elterjedésére Európa szerte. (Ahol mégsem így tennék, és más felállás ellen is példát mutatnék, jelezni fogom.)

A három középhátvéd az edzők örömére abból a szempontból megkönnyíti a felállt fal feltörését, hogy a középhátvéd is bátran kihúzódhat a szélre ilyen esetekben. Ezáltal itt is létrehozható az ún. triple-width system, azaz a tripla szélesség játékelem, melynek során egy belső középpályás kihúzódik a szélre emberfölény kialakítása céljából, míg a mögötte keletkező rést jelen esetben a hatos tölti ki.

A kép a fenti ábrának a folytatása. Mint látszik, a sémát alkalmazva hamar feltörhető a 4-4-2-es fal a széleken. Azzal, hogy a középpályás sor balra tolódik, rákényszerítik a védekező csapatot is a súlypontáthelyezésre. Ilyenkor felszabadítható a túloldali középhátvéd, akinek megsokszorozódnak az előrepassz-opciói, így esetleges passz esetén rögtön feltörhető az ellenfél retesze. Másik lehetőség, hogy a vertikális felpasszt rögtön oldalirányúan továbbítsa a baloldali középpályás. Illetve, ha a széleken szeretnék kihasználni a helyzetüket, rögtön továbbdobhatja a játékszert a szélső középpályásnak. Erre egyébként azért van lehetősége, mert a halfspace-ben (mégha a szélén is) helyezkedik, így egy ember által nem lehet lezárni mind a passzsávot, mind az előretörési útvonalat.

De másik verziónak nézzük a következőt:

Itt is egy baloldali túltöltést láthatunk, amelynek célja viszont nem az, hogy adott oldalon érje el a védelem megbontását, sokkal inkább, hogy a túloldalt “megtisztítsa”, azaz egy embert üressé tegyen. Jelen helyzetben a játékosnak van helye és ideje is lekezelni a labdát, így a még rendezetlen védelmet rohamozhatja. Ahhoz, hogy ezt a helyzetet elérjék, rendkívül fontos a középső struktúra. Azaz annak érdekében, hogy az ellenfelet kibbilentsék a súlypontjából és egy oldalra tömörítsék, erős jelenlétet kell biztosítani az ellenfél vonalai közt. Esetünkben a két csatár az, aki a védelem és a középpálya közt helyezkedik el, ezzel szoros helyezkedésre sarkallva azokat. Miután ez megvan, lehet is forgatni a túloldalra. De hogy miért is szélről célszerű ezt véghezvinni? Egy képpel demonstrálnám:

Fotó: Analysport

Amennyiben ugyanis középről történne az átadás, mindkét szél időben ki tudna váltani az emberére, így nem lenne nagy az előrelépés. Így viszont, hogy az egyik oldal üres, sokkal könnyebben ki lehet aknázni a hosszú labdákat.

Most azonban térjünk át egy másik opcióra.

Mint az oldalt a nyilakkal is jelölve van, a piros csapat oldalirányú passzokkal kicsalogatta ellenfelét, így területet nyitott meg a feltolódó védelem mögött. Meg kell említeni, hogy ez a játékelem nagy mértékben játékosfüggő, hiszen megfelelő irányító képességű hátvéd nélkül mit sem ér ez a területnyitás, hiszen nem lesz aki bepasszolja.

A 3-5-2 esetében, mint mindenki jól tudja, kiemelt fontosságúak a szélek. Ahhoz pedig, hogy ezt kihasználja a csapat a magasra tolt szélsőkkel, célszerű azok számára 1v1-ezésre lehetőségeket biztosítani.

A szélső középhátvéd által felpasszolt labdát a wingback kapja, akire eredetileg két ember tud kiváltani védekezni. Itt viszont felértékelődik a labda oldalán lévő középpályás és csatár szerepe. Előbbi egy ún. mögékerülést (angolul: underlap run) alkalmaz, amivel elviszi a szélsőt, a csatár pedig az egyik középhátvédet nem engedi közelebb menni a labdáshoz. Ezzel a szélső megkapja a lehetőséget az 1v1-re, amelyet aztán beadás, vagy bepassz követhet.

Védekezésnél

A védekező blokkot a letámadás közelebbről történő megvizsgálásával kezdeném.

Esetünkben ezúttal egy 4-3-3-mas alakzattal áll szemben a 3-5-2. Mint látható, az ellenfél passzolási opciói jelentősen lecsökkenthetők ebben a felállásban. Az ellenfélnek két lehetősége van:

Az első az, hogy megrizikóztatja az egyetlen előreirányuló passzopciót, ez azonban mint az ábrán is látható, igencsak kockázatos. Mivel lokálisan kompakt formában támad le a piros együttes, hamar le tudja zárni a passzsávokat a labdás körül. Az eredmény azonnali labdaszerzés, amelyből megindulhat a kontra.

Ez a verzió egy egyszerű oldalpasszt takar, amelynek legnagyobb kedvezményezettje a passzoló- hiszen ő megtette, amit megkövetelt a haza. A letámadó együttes viszont ötös sorának köszönhetően kis tolódással is képes előidézni ugyanazt a helyzetet, mint a másik oldalon, így csak a vaktában felívelt labda marad a fehéreknek.

De hogy lássuk, mire képes a rendszer egy 3-4-3 ellen, hozok arra is egy példát:

Egy meglehetősen emberközpontú védekezés, amelyben a csatársor dupla őrizetet kap. A szélsők és a csatárok embert fognak, a védőknek pedig egyedül a biztosítás a dolguk. Ezt a védekezési típust egyébként az Allegri által edzett Juventusnál lehet megfigyelni, akik kevésbé zónáznak SerieA-meccseiken, mint a BL-ben.

De hogy ne csak a letámadásról essen szó. A 3-5-2/5-3-2 mély védekezésnél is az egyik legkiválóbb felállás, hiszen az ötös sor képes a pályát szinte teljes szélességében lefedni, illetve egy-egy védőjátékos képes kiválni belőle anélkül, hogy ez felborítaná a csapat egyensúlyát. Erre két megoldás is létezik. Az egyik az, hogy az ötösfogat egy középső embere követi az ellenfél egyik hátralépő csatárát a vonalak között. Kissé ódivatú védekezési mechanizmus, de kétségkívül hatékony.

A formációt azonban tovább is lehet alakítgatni az igényeknek és szükségeknek megfelelően, mégpedig úgy, hogy az egyik szélsőhátvéd esetlegesen feljebb lép. Ilyenkor két eshetőséget kell figyelembe vennünk, mégpedig hogy emberfölény kialakítása, illetve emberfogás is lehet a cél. Előbbinél fontos a hátvédnek, hogy nagyon magasan ne hagyja el a pozícióját, hiszen a labda közvetlen megszerzése a cél, így a mögötte nyíló területeket kevésbé zárja le a csapata, ez pedig egy esetleges sikertelen labdaszerzést követően réseket nyithat meg a szélső védekezésben. Azonban, amikor csupán embert fog, nem a labdás játékos megtámadása a cél, ilyenkor az ellenfélt egy passzopciótól fosztják meg, így a védelem is felveszi a mögötte keletkező űrt.

3-4-3

A 3-4-3 a legtöbb embernek Pep Guardiola Barcelonájának kapcsán lehet ismerős, ugyanis a katalán mester volt az, aki Cruyff után újra felelevenítette a felállást, mégpedig az utolsó barcás szezonjában. Két verzióról beszélhetünk itt is, ahogyan a 4-4-2 esetében is, mégpedig hogy lapos vagy gyémánt alakú a középpálya. Mindkét felállás komoly erényekkel bír, hiszen előbbi esetében az együttes széljátéka erősödik nagyban, míg utóbbinál a centrális zónák kerülnek a középpontba.

A széles középpálya (bal o.) segítségével nagy jelenlét biztosítható a széleken, míg a gyémántot formáló négyessel (jobb o.) a középső régiók szállhatók meg.

Mint már említettem, a lapos középpálya a széleken való jelenlétet támogatja, amelynek kulcsa, hogy mindig legyen terv azon túl, hogy a szélső majd elfut és beadja. Ehhez pedig kiváló lehetőséget biztosít a felállás, hiszen átalakítva az alakzatot egy 3-6-1-es verzióra folyamatosan lesz egy támogató ember a halfspace-ben.

De inkább nézzünk konkrét példákat, hogy azokon keresztül értelmezhessük a felállások erényeit.

Build-up

Ahogyan azt már a 3-5-2-nél említettem, rettentően fontos, hogy meghatározott sémák mentén történjen minden egyes labdakihozatal. Itt a háromvédős felállás lehetőséget ad arra, hogy a két szélen elhelyezkedő hátvéd széthúzza az ellenfél letámadását, ezzel passzopciókat generálva az előrejátékban.

Mint az a képen látszik, amennyiben az ellenfél nem hajlandó nagyon magasan presszingelni, a szélre kihúzódó hátvédeknek kulcsszerep juthat a labdakihozatalok során. Ugyanígy a szélsők feladata is nyilvánvaló, nekik kell lekötniük az ellenfél szélsőinek figyelmét, hogy azok ne tudják magasan támogatni a letámadást. Természetesen nem csak ilyen visszavont letámadást használhat az ellenfél, úgyhogy célszerű megvizsgálni azt az esetet is, ha a másik csapat kiemelkedően agresszív.

Esetünkben a fehér csapat extra magasan alkalmaz presszinget, aminek során több dolgot is észben kell tartania a piros csapatnak:

• a kapusnak segítenie kell a labdakihozatalokat, ha netán az összes elérhető társat kikapcsolták a játékból
• a középhátvédek ismét szélesen kell hogy álljanak, ezáltal könnyebb a kapust használva hozzájuk forgatni a játékot
• a középpályásoknak egészen mélyen hátra kell lépniük labdáért, ezáltal megpróbálni vertikálisan széthúzni az ellenfél vonalait
• ennek következménye, hogy a középcsatár a félpálya környékén helyezkedik, ezáltal ott tartva a középhátvédeket
• a szélsők az így keletkező területet támadhatják az ellenfél vonalai közt, a kulcs a szűk helyezkedés
• mivel így az ellenfél szélsőhátvédjeinek dönteniük kell, hogy követik a szélsőket, vagy maradnak a helyükön területet fogni, előbbi esetben a szélső középpályásoknak lehetőségük nyílik az előretörésre.

És hogy a gyémánt középpálya adta lehetőségeket is górcső alá vegyük, itt egy példa arra, hogyan lehet a középső régiók uralmát hasznosítani. Az ellenfélnek minden erejét a középpályára kell összpontosítania, így a szélső hátvédek újfent előretörhetnek, sokkal nagyobb a szabadságuk, mint bármilyen másik felállásban.

Végeredményben tehát a cél a szabad ember generálása, amelyre a 3-4-3 tökéletesen alkalmas (mint látható, továbbra is a 4-4-2 ellenében hozok fel példákat).

Felállt fal ellen

És ezzel elérkeztünk a legizgalmasabb témához, ami nem más, mint a felállt fal áttörése. A pozíciós játék elvei szerint a csapatoknak nem kell folyamatosan ugyanazt a formációt játszani ahhoz hogy sikeresek legyenek, hanem a játékuknak a hatása állandó legyen az ellenfélre, és ugyanazokat az elveket, teóriákat kövessék. Ezt figyelembe véve átnyálazzuk a lehetséges alternatív felállások sorát is, amelyekké könnyedén át lehet alakítani a 3-4-3-mat.

A pozíciós játék (spanyolul: Juego de Posición) egy olyan játékfelfogás, 
amely legjobban Pep Guardiola csapatainál jelenik meg. Alapját az jelenti,
hogy a játékosok mozgását a labda pozíciója azaz helye határozza meg. Az 
alábbi ábra bemutatja, milyen zónák szerint van felosztva a pálya egy Pep
által vezetett csapat edzőközpontjában: 
A játékosoknak más-más zónákra kell koncentrálniuk attól függően, hogy a
pálya melyik zónájában található éppen a labda. A játék alapját a labda
birtoklása adja, ez az oka annak, hogy gyakran keverik össze a céltalan
labdabirtokláson alapuló tiki-takával.

A kis kitekintő után folytassuk hát az előbb megkezdett gondolatot, azaz vizsgáljuk meg, milyen felállásokká alakítható át a 3-4-3.

• 3-4-2-1

Ez a formáció Ancelotti Juventusának volt a védjegye, két irányítóval a csatár mögött. A 3-4-3 akkor lehet ilyen, ha két intelligens tükörszélső van a csatár mögött, mint például a Barcelonában Messi és Neymar. Ilyenkor nyilvánvalóan a két szélső húzódik középre kvázi irányítónak.

• 3-3-4

Ez a gyémánt középpálya egyik verziója, ahol a támadó középpályás a csatárok mellé húzódik fel. Például láthattunk ilyen mozgásokat Guardiola Bayernjében, ahol Müller feladata volt a negyedik csatárrá való átalakulás.

• 3-6-1

Habár ez esetünkben nem annyira releváns itt, hiszen a védekezést könnyíti meg a nagyon széles középpálya, de mivel még elő fog kerülni a posztban, fontosnak tartottam megemlíteni.

• 4-3-3

Akármilyen meglepő, a 4-3-3 is egy létező átalakítás, amely szintén a gyémánt középpályánál fordul elő. Ilyenkor a védekező középpályás lép vissza a három hátvéd mellé olyan esetekben, ahol ezt az edző szükségesnek érzi.

De most lépjünk tovább, és vessük bele magunkat a 3-4-3 által kínált játéklehetőségek sűrűjébe.

Kezdésnek nézzünk példákat a lapos középpályának az előnyeire.

Egy jobboldali túltöltést láthatunk a képen, amelynek eredményeképpen a piros csapat hatékonyan töri át a fehérek 4-4-2-es falát. Bár elméletileg nem célszerű a pálya egy hosszanti vonalára több mint kettő játékost pozícionálni, ám esetünkben ez nem rossz helyezkedés, hanem egy lehetőség a védekező vonalak megbontására. A szél felé mozgó középcsatár úgymond blokkolja az egyik középhátvédet, ami lehetőséget ad a jobb oldali középső középpályásnak arra, hogy a vonalak között labdát kaphasson.

Azáltal, hogy négyfős a középpálya, sokkal könnyebben lehet szabad területeket felszabadítani a pálya egyik oldalán túltöltésekkel. Egyszerű matematika és logika következménye is ez, hiszen hogy biztonságban tudja magát egy csapat, a labda környékén emberfölényben kell lennie védekezés közben. Így egy oldalirányú tolódás a támadó csapat részéről képes kibillenteni a védekezőt az egyensúlyából, ehhez pedig elég hat-hét ember is, ami lehetőséget ad a túloldali szélső szabaddá tételére. Persze másik lehetőség is van egy ilyen túltöltés esetében. Ha a csatárok lezárják a passzsávot az átforgatás elől, meg lehet próbálkozni egy hosszú átadással, vagy pedig az előretöréssel, hiszen ilyen esetben nem a játékost figyelik a csatárok.

A nagy ábra a kiindulási szituációt, a kis ábrák két lehetséges megoldást ábrázolnak.

A fenti védekezés leginkább az Atlético Madrid sajátja (azaz Diego Simeone vezette be a futball világába), amelynek során a szélső középpályás hátrahúzódása lehetővé teszi, hogy a szélsőhátvéd emberorientált legyen. Ezzel már alapjában véve felkészülnek arra, hogy 1v1-es szituáció jön létre a szélen, csupán az irányát és sikerességét próbálják manipulálni. Mindkét megoldásnál fontos szerepet játszik az úgynevezett underlap run, azaz mögéfutás, amivel emberfogásra lehet ösztönözni a szélső középpályást. Előbbi képen az 1v1-nek készít területet a csapat, megtartva a pozíciós struktúrát, utóbbin pedig a pálya közepén használják ki a halfspace túltöltését.

Az ábra immáron a gyémánt középpályát ábrázolja, amelyben a védekező középpályás hátrahúzódása lehetőséget ad a szélső hátvédnek az előrejátékra, hiszen stabilizálja a csapatot illetve a csatárok figyelmét is leköti. Így a bal oldali középpályások feladata lesz a labdás ember enyhe letámadása, ami aztán üres területet eredményez mögöttük.

Egy újabb példa arra, hogy a védekező középpályás hátralépése hogyan szabadít fel területet. Az egyik csatárnak követnie kell, ha nem akarja hogy a pálya közepén labdát kapjon, ezzel pedig emberfölényt előidézve a centrális zónákban.

Ezúttal a védekező középpályás a helyén marad, ezáltal a pálya közepén állandósítva a fölényt. A bal oldali fehér középpályásra így extra teher jut, hiszen ha kivált a labdás emberre, lyuk keletkezik mögötte, és aztán beadásig lehet vinni az akciót. Ha viszont a passzsávot takarja, a hátvéd előrerörhet a labdával. Utóbbi esetben a védekező középpályásnak mégis vissza kell lépnie, hogy stabilizálja a csapatot és biztosítsa a kontrák elleni védekezést.

A középső középpályás hátralépésének újabb verzióját láthatjuk, ezúttal egy jobboldali túltöltés során. A középpálya jobbra tolódik, ami előrepasszoknak nyit meg szabad területeket.

Ezzel a felállt fal elleni játék kitárgyalását be is fejezzük, és áttérünk a védekező elemeire a felállásnak.

Védekezés közben

A védekezés kitárgyalását itt is a letámadással kezdeném, amire a 3-4-3 egy nagyon is előnyös formáció. Legnagyobb erőssége ilyenkor az az ezt használó csapatoknak, hogy mind előrefele, mind hátrafele lehet ingáztatni néhány játékost a középpályán, így nagyon hamar emberfölényt lehet kialakítani a labda környezetében.

A képen is látszik, hogy a két középső középpályás képes ingázni a támadó és védelmi vonal között, ahogyan a két szélső középpályás is visszaléphet, amennyiben a két szélső támadó jobban az oldalvonal felé húzódik.

Egy másik lehetőség a letámadásra a fentebb már említett 3-6-1.

Fotó: Spielverlagerung.com

Ilyenkor a szélső támadók a középpálya vonalába húzódnak vissza, hogy az ellenfél szélsőhátvédjeit őrizzék, ezáltal lehetőséget adva a szélső középpályásoknak a befelé húzódásra, amivel állandósítani lehet a középpályás fölényt.

Ami pedig a mély védekezést illeti, ismét megjelenik az ötvédős szisztéma, csak ezúttal egy 5-3-2 helyett 5-4-1-ként. Ennek legfőbb előnye, hogy az ellenfél szélsői közvetlen őrizetet kapnak, ezzel csökkentve a támadó csapat szélességét, így megakadályozva a horizontális passzolgatást. Ami pedig ezt lehetővé teszi, ahogyan azt már Diego Simeone Atlético Madridjától láttuk, az a szűkre szabott középpályás sor, ami leszűkíti az ellenfél előtti területet középen.

Ahogyan az a képen is látszik, az 5-4-1 a védelmi vonalban egy erőteljesen emberközpontú rendszer, ami természetesen magában rejti azt a gyengeséget, hogy egy-egy jó csellel könnyebben megbontható, azonban a vonalak közé történő bemozgást sokkal jobban le lehet védekezni így. A halfspace-ek védelme a szélsők feladata, ahonnan ha kell feljebb is tudnak lépni (ilyenkor vagy 5-3-2-re, vagy 4-2-2-re módosul a felállás).

Ez a védelmi felállás a kontrákra is kiválóan alkalmas, hiszen olyankor kielemlkedően fontos, hogy széles legyen a csapat, ám mégis megfelelő kapcsolat legyen a játékosok között. Esetünkben pedig a széles középpálya és a háromfőssé visszaalakuló csatársor biztosítja ennek a lehetőségét.

Összegzés

Remélem sikerült elérnem a célom, ami nem volt más, mint hogy ábrákkal szemléltetve bemutassam, miért is a háromvédős rendszerekben látom a futball evolúciós lépcsőjének következő fokát, hiszen ez a rendszer biztosítja talán a legnagyobb, ám még biztonságos rugalmasságot és rejti magában a legtöbb opciót a legkülönbözőbb stílusok és védelmi vonalak feltörésére. Képes megbontani és levédekezni is szinte akármelyik felállást, csupán egy jó edző kell hozzá.