A futball az elmúlt körülbelül öt évben komoly fejlődésen ment keresztül, amelynek legfőbb okának a játék ciklikusságát tekinthetjük. Stílusok váltják egymást folyamatosan az európai foci csúcsán, ami viszont megfigyelhető, hogy a védekezés erősödése új lökést ad a támadó futballnak, hiszen ki kell találni valamit az új trendek ellen, és fordítva. Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkét folyamat egyszerre zajlik a szemünk előtt, azaz párhuzamosan erősödik mindkettő felfogás. Ennek a posztnak a fő célja az lesz, hogy utóbbit hozzam közelebb az emberekhez, tehát megismertessem az olvasókkal, miként is kell elképzelni korunk alapvető védekező felfogásait.

Az átlagember gyakran esik abba a hibába, hogy a futballt jó és rossz párharcaként próbálja értelmezni, amelyben az offenzív foci tetszeleg a hős szerepében, míg a defenzív a gonosz, amelyet mindenáron le kell győzni. Hányszor hallottuk már, hogy 0:0-ért ne osszanak pontokat, vagy hogy vezessék be a kötelező támadást… A valóság azonban mint már oly sokszor láthattuk, sokkal összetettebb ennél.

A VÉDEKEZÉS MÁR TÁMADÁS KÖZBEN MEGKEZDŐDIK

A futballt négy részre lehet tagolni:

  • támadás
  • váltás támadásból védekezésbe
  • védekezés
  • váltás védekezésből támadásba

Természetesen ezeket a fázisokat nem lehet, sőt nem is szabad különálló dolgokként kezelni, minden egyes apró részlet hatással van a többire. Ebből kifolyólag aztán már a támadás mikéntje meghatározza azt, hogy a csapat milyen védekezést fog alkalmazni, illetve hogy abban aztán sikeres lesz-e vagy sem. De nézhetjük ezt olyan szemszögből is, hogy mindig úgy szabad csak támadnia egy együttesnek, hogy közben nem felejti el védekezésének mikéntjét, így ahhoz igazítja a támadók mennyiségét, vagy az akció erőteljességét.

Bár sokan már kívűlről fújják, én azért megemlítem, hogy a védekezés megkönnyítéséhez a talán legfontosabb összetevő a kompaktság. Azaz már támadás közben célszerű odafigyelni, hogy a csapatrészek ne csússzanak szét egymástól, meglegyenek a megfelelő összeköttetések a csapatban, hogy labdavesztés után ne adják meg az ellenfélnek a lehetőséget, hogy aztán lerohanják őket. A csapat ilyenkor a labda környezetébe koncentrálja az erejét, ami elsősorban megkönnyíti a labdatartást (ha meg ugye nincs az ellenfélnél a labda, akkor nem is fog tudni veszélyt jelenteni a kapura), viszont ugyanígy segít a gyors labdaszerzésben, vagy átváltásban.

kepernyokep-2016-10-11-15-49-36
A piros csapat kompakt marad támadás közben.
ELLENPRESSZING

Vagy angolul counterpressing, németül gegenpressing, kinek hogyan tetszik. Magyarul a kontratámadás letámadása. Nem terjedt még el világszerte, ám az ezt használó csapatok száma folyamatosan növekszik, hiszen egyre többen fedezik fel az ebben rejlő potenciált. A folyamat úgy írható le talán a legjobban, hogy a labda elvesztése után, még a támadásból védekezésbe történő átváltás alatt nyomást helyezzen az ellenfélre. Mint már fentebb említettem, rettentő fontos, hogy már támadás közben előkészítse a csapat ezt a fázisát a játéknak, megfelelő helyezkedéssel. Nem szabad azonban elfelejteniük, hogy a szorosan egymás mellett tartózkodás még nem megoldás, hiszen túl szűken felvett pozíciók esetén nagy területeket hagynának levédekezetlenül, amit hosszabb ívelésekkel könnyen kihasználhatna az ellenfél.

Ami még komolyan befolyásolja az ellenpresszing sikerességét, az a rendezettség nem csak helyezkedés szempontjából, hanem a pontos szerepeket tekintve is. Mivel a hirtelen nyomás a labdára nagy aktivitással jár, a játékosok hajlamosak túl nagy intenzitással dolgozni, azaz akár 70 métert is sprintelni, hogy megtámadják a labdás játékost. Ettől már az első félidőben kimerülnek, és a mérkőzés hátralévő részében már nem tudják végrehajtani a kapott utasításokat, erőnléti problémák miatt. Éppen ezért minden edzőnek pontos tervvel kell rendelkeznie arról, hogy mekkora intenzitással, a pálya melyik részein tervezi végrehajtani a gegenpressinget, illetve hogy mindezeket mennyi ideig csinálják. Utóbbira találta ki Pep Guardiola az 5 másodperces szabályt, azaz ennyi ideig kell a labdát kergetni, majd ha nem sikerül visszaszerezni, át kell rendeződni védekező felállásba. Ezzel a szabállyal aztán elérhető, hogy az együttes ne veszítse el teljesen rendezettségét, hiszen a labda folyamatos mozgása pozíción kívülre kényszerítheti a játékosokat, aminek következtében akár a teljes csapat szétzilálódhat.

De hogy előbbi aspektussal is foglalkozzunk, azaz a presszing helyével. Mint minden védekező mechanizmusnak, így ennek is fő célja, hogy az ellenfelet minél kényelmetlenebb szituációba kényszerítse, ahonnan már nem tud effektíven támadni. És hogy mi ennek a legjobb módja? Szorítsd ki a pálya legveszélyesebb területeiről, azaz középről, illetve a halfspace-ből (hívhatjuk akár félterületnek is magyarosítva). Azaz csak hátrapasszra szabad lehetőséget hagyni az ellenfélnek, esetleg ki a szélre. Ez megoldható úgy is, hogy csak az előrepasszokat zárják el a labdástól, illetve a középső régiók felé irányuló sávokat, vagy pedig úgy, hogy minden irányból nyomást kap. Utóbbi inkább a labdaszerzést tűzi ki céljául, míg előbbi megelégszik a saját kaput fenyegető veszély elkerülésével.

De most nézzük meg, pontosan milyen megközelítései alkalmazhatók az ellenpresszingnek:

  • emberfogás-alapú
  • területvédekező
  • passzsáv-centrikus

Kezdjük a vizsgálódást az elsővel. Ez a legegyszerűbb felfogás, ám egyúttal a talán legkönnyebben kijátszható is. Ilyenkor a védekező csapat játékosai közül csupán egy fókuszál a labdásra, a többiek a társait igyekeznek kivonni a játékból. Ennek azonban van az a komoly hátránya, hogy a labdától való elmozgással 1v1-es szituáció alakítható ki a labdás és a letámadó játékos között, amelyből ha rosszul jön ki a presszingelő, az egésznek lőttek.

kepernyokep-2016-10-11-16-39-51
A piros csapat emberfogást alkalmaz a labda környezetében található játékosokon.

 A területvédekezésen alapuló verzió már egy fejlettebb verziónak tekinthető, és ez volt az a típus, amely aztán világszerte ismertté tette a gegenpressing kifejezést, miután Jürgen Klopp Borussia Dortmundja ezt alkalmazva szinte sokkolta az európai mezőnyt és jutott BL-döntőbe. Működésének alapja az intenzitás és a labdásra helyezett azonnali nagyon komoly nyomás. Gyakran láthatjuk, hogy szinte az egész csapat mérgezett egérként kergeti a labdát, ám mindig odafigyelve, hogy a területeket is megfelelően őrizzék. Ennek a módszernek az alapjait már a ’70-es évek holland válogatottjánál láthattuk megjelenni, igaz, még sokkal kezdetlegesebben és sebezhetőbben, de a kor futballjába tökéletesen illeszkedően:

Illetve itt látható egy videós bemutató a rendszer működéséről, amely az olasz-német meccsről hoz példákat a szisztémáról, és magyarázza el annak működését:

A játékosok igyekeznek ellenfeleiket az úgynevezett fedezőárnyékukban tartani, aminek következtében aztán a labdás játékos azonnal elveszíti passzolási lehetőségeit, kénytelen előrevágni a labdát, vagy ha nem teszi, komoly esély mutatkozik a labdavesztésre saját térfélen.

kepernyokep-2016-10-12-19-49-18
A területvédekezésen alapuló ellenpresszing.

Végül de nem utolsósorban meg kell említenünk a Pep Guardiola Barcája által híressé tett passzsávok levédekezésére koncentráló letámadást is. Ennek során a labdás játékos enyhébb nyomásnak van kitéve, és látszólag szabadon passzolhat társhoz. A letámadó csapat azonban éppen erre figyel oda, azaz miután a labda elhagyta a játékos lábfejét, elzárják a passzsávot, ezáltal megszerezve a labdát. Ha azonban mégse sikerülne ezt megtenni, még mindig a labda közvetlen környezetében tartózkodik a csapat, és egyszerű emberezős megoldásra válthatnak.

guardiolas-passwegorientiertes-gegenpressing
Fotó: spielverlagerung.de

Jelenleg ezt a megközelítést használja az Atlético Madrid is, akiknek meccsképein jól megfigyelhető a letámadás működése. (habár a rendszerük kicsit hajaz a területvédekező ellenpresszingre is)

Ez mind szép és jó, de mire is kell ezt használni? -kérdezheti a néző. Ha a csapat elveszíti a labdát támadás közben, rendkívül sebezhetővé válik. A védelem még nem rendezett, nincs lehetőség az azonnali visszaállásra. Az ellenpresszing pedig éppen ezt a kérdéskört igyekezik megoldani. Hiszen azáltal, hogy a labda körül elhelyezkedő játékosok nyomást helyeznek az ellenfélre, időt nyernek társaiknak a visszarendeződésre, sőt akár meg is akadályozhatják, hogy az ellenfél a térfelükre jusson a játékszerrel. Ami a támadásra kifejtett pozitív hatásokat illeti, a gegenpressing további lehetőségekkel kecsegtet. Hiszen miközben a labdát megszerző csapat támadásba próbál lendülni, hátsó alakzata rendezetlenné válik. Ezt pedig azonnal kihasználhatja a csapat. Ráadásul mivel még mindig mélyen az ellenfél térfelén van a labda, nem szükséges mélyről vezetni néha körülményessé váló akciókat, hanem azonnal lövésig lehet vinni a támadást. Nem tűnik rossz ötletnek a kontra letámadása, ugye?

AMIKOR A LABDAKIHOZATALOK MEGAKASZTÁSA A CÉL

Nem lehet úgy posztot írni a védekezésről, hogy ne kerüljön szóba a klasszikus letámadás, mint kulcsfontosságú játékelem. Manapság már a csapatok nagy része ezzel kezdi a játékuk megtervezését, és elemzések kedvelt témája. (Be kell valljam, én is ezt élvezem egyik legjobban.) Így hát ezzel a szakasszal is mélyrehatóan foglalkozok, sőt arra is választ kaphatunk, hogy miben rejlik Simeone titka, vagy hogy miért robbant be a Bundesligába a Lipcse.

A letámadás megvizsgálása során is szót kell ejtenünk erról, hogy a legfontosabb faktor a kompaktság. Ugyanis szinte teljesen haszontalanná válhat mindennemű letámadási szándékunk, ha lyukak tátonganak a csapatrészek között, könnyedén megjátszhatóvá válhatnak az ellenfél játékosai, akik aztán nem is lesznek megfelelő nyomás alatt labdaátvételkor. Ezt legjobban vertikálisan szűk alakzattal lehet elérni, míg a másik fontos összetevő, hogy horizontálisan is megfelelő kapcsolatok legyenek a játékosok között, ugyanis a letámadás sikerességét elősegíti, ha az pálya szélére szorítja a csapat az ellenfelet.

“Az oldalvonal a legjobb védőjátékos.”

-Pep Guardiola

Ennek elérésére több módszer is létezik, ám előbb példával demonstrálnám, miért nem szabad félreértelmezni az idézetet, illetve a szélekre kényszerítést.

Hiszen csupán az, hogy az ellenfél a széleken kell hogy játsszon, még nem vetíti előre, hogy sikeresen presszingel a csapat. Megfelelően ki is kell használni azt a helyzeti előnyt, hogy a partvonal mentén mindössze 180°-os  szögben van passzolási lehetőség, azaz ott kell csak igazán erőssé tenni a letámadást. A fenti klipben is ennek hiánya figyelhető meg, a West Ham United hatalmas területet hagy a Citynek a széleken azáltal, hogy középre tömörül, ám nem nyomja meg a manchesterieket a pálya szélén. És ezzel el is érkeztünk oda, hogy megnézzük, milyen megközelítéseket alkalmaznak jelenleg a topfutballban.

Rendszerint azáltal szokás elemezni a letámadásokat, hogy egy, kettő, vagy esetleg három játékos található az első sorban. Manapság a második a legelterjedtebb, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a másik kettőt sem, hiszen azok remek kivitelére is láthatunk remek példákat. Az, hogy végül egy csapat végül melyik mellett köt ki, nagyban befolyásolja a letámadásuk típusa. Hiszen mint már korábbi posztomban említettem, a presszingelésnél különbséget teszünk teljes-, és félpályás letámadás között. Előbbire az aktív jelzőt is ráaggathatjuk, hiszen ennek folyamán proaktív a játékelem.

Az egyemberes letámadással kezdeném az elemzést, és rögtön két részre is bontanám a fentebb említett módon. Az összes variációt azt használó csapatok alapján fogom elemezni, hiszen ennek a posztnak a jelenleg használt sikeres védekezések megismertetése a célja. Az elemzést rögtön kezdeném is az egy embert használó presszinggel.

A 4-1-4-1, vagy 4-5-1 mostanában egyre divatosabbá válik, amelynek oka, hogy kevésbé kockázatos, mint egy 4-4-2, vagy mint egy 4-3-3. Hiszen, miközben nyomás alá helyezi a letámadó csapat az ellenfelét, magasra kell tolnia védelmi vonalát is, ahogyan azt fentebb említettem. Ezzel szemben 4-1-4-1 esetén a védekező középpályás helyezkedése lehetővé teszi az együttesnek, hogy a hátvédsor hátrébb helyezkedjen el, hiszen nem lesz lyuk a csapatrészek között.

kepernyokep-2016-10-16-10-20-59
A védekező középpályás biztosít a hátvédek előtt.

Azonban mint fentebb már említettem, egy formációban több megközelítést alkalmazva is lehet letámadni. Elsőnek vessünk egy pillantást a passzív verzióra. Ennél a típusnál a középhátvédekre nem kell, hogy nyomást gyakoroljon a csapat, mindössze az előreirányuló passzlehetőségektől fontos megfosztani őket. Ennek eléréséhez fontos, hogy a csatár jól használja fedezőárnyékát letámadás közben, hiszen ha nem takarná megfelelően a támadó csapat irányítóját, az máris egy előnyös helyzetben juthatna labdához. Amennyiben viszont emberfogást alkalmazna, túl nagy szabadságuk lenne a hátvédeknek a labdakihozataloknál, így akár előretörve irányítani is kezdhetnének.

kepernyokep-2016-10-16-10-30-50
A csatár megfelelő helyezkedésével vonja ki a játékból az ellenfél irányítóját.

Idén a PSG az a csapat, amelynél ezt a letámadási típust figyelhetjük meg, így hogy pontos képet kapjunk a használati metódusról, őket vizsgálom meg közelebbről. Emery csapatával már foglalkoztam behatóbban, azonban az ismétlés senkinek sem árt meg, szóval fussuk át a témát még egyszer. A párizsiak a passzív 4-1-4-1-es letámadás iskolapéldáját alkalmazzák, azaz horizontálisan hibátlanul lezárják a pályát. Az irányítót a fentebb ábrázolt módon vonják ki a játékból, míg a szélsőhátvédeket sem engedik feljebb törni a pálya széle mentén. Ehhez a szélsők közreműködésére van szükség, akik amint az oldalvonal mellé passzolja ki az ellenfél a labdát, kiváltanak az emberükre és blokkolják a passzsávjaikat a középpálya irányába.

És ez hogyan néz ki gyakorlatban? Valahogy így:

És ezzel át is térhetünk a 4-1-4-1-es letámadás aktív verziójára. Ennek a megközelítésnek kettő verziója is létezik, amikor végig marad változatlan a felállás, vagy amikor átalakul 4-4-2-vé. Előbbit fogom ebben a szakaszban elemezni, utóbbit a 4-4-2-nél, ám az átalakulásról még ejtenék itt pár szót. Az átváltás egy kétcsatáros letámadásba kétféleképpen valósulhat meg, egy középpályás vagy egy szélső feltolódásával. Csapatszinten előbbit egyszerűbb megvalósítani, hiszen olyankor csak ki kell tölteni a fellépő középpályás által hagyott űrt, a védekező középpályás magasabbra tolásával.

kepernyokep-2016-10-16-11-12-48

Szélső feljebb lépése esetén már eggyel bonyolultabb, már egészen összetett csapatmozgás szükségeltetik. Ahhoz, hogy ne veszítsen az együttes területet, ismételten oda kell figyelni a kimozgó játékosok pozícióinak betöltésére. Így az azon az oldalon elhelyezkedő középpályás tolódik ki a szélre, míg az ő helyét a fentebb látott módon veszi fel a védekező középpályás, miközben az egész középső négyes tolódik ebbe az irányba.

kepernyokep-2016-10-16-11-17-47

Ezt kiválóan meg lehetett figyelni tavaly az Atlético Madridnál is, amikor ezt a felállást alkalmazták:

atletico3
GIF: analysport.fr

A presszing egyébként a következőképpen néz ki: a csatár már egészen aktívan támadja a középhátvédeket, miközben futása irányával kizárja a társukat a játékból. Az irányítót ekkor már az esetek többségében zonális emberfogással őrzi egy belső középpályás. Ezt a variációt Pep Guardiola Manchester Cityjétől láttuk, akik már most egészen magas színvonalon űzik ezt. Ők, miután kikényszerítették az ellenfélből, hogy oldalra passzolják a labdát, azonnal nyomást helyeznek a labdás játékosra. Ilyenkor rendszerint a szélső és a csatár zárja szinte harapófogóba a szélsőhátvédet, míg a környékező területet megszállja a csapat.

Természetesen nem maradhat el itt sem a példákkal történő illusztráció. Bár a képeken a kapustól indul útjára a labda a szélsőhátvédek felé, az elképzelést kiválóan bemutatja.

Végezetül nem csapatra vonatkoztatva, hanem globálisan figyelve fontosnak tartom megemlíteni, hogy 4-1-4-1-ben is kiválóan lehet letámadási csapdát készíteni. Egy ilyen csapdának (angolul: pressing trap) a lényege, hogy egy rést imitál a csapat a pajzson, azaz szándékosan szabadon hagy egy passzolási lehetőséget. Ám a tudatosság miatt miután a passz megvalósult, a letámadó csapat azonnal képes lezárni a területeket a fogadó játékos körül, ezáltal azonnal labdát szerezni. Egyébként ma már ha egy csapat azonnali labdaszezésre törekszik az ellenfél térfelén, ilyen csapdákat alkalmaz, hiszen a hagyományos letámadással ívelésre lehet kényszeríteni az ellenfelet, ezzel viszont labdaszerzési szituáció kényszeríthető ki. Nézzünk is rá egy példát:

kepernyokep-2016-10-16-11-54-30
Kísértetiesen hasonlít a területvédekező ellenletámadásra, ugye?

És ezzel egyidőben át is térnék a két csatárt alkalmazó letámadásra. Ezek közül először a 4-4-2-vel és a 4-2-2-2-vel foglalkozok először. A kettőt egy kalap alá veszem itt, de kitérek majd a különbségekre is, amiket a kettő között felfedezhetünk.

A passzív presszing ebben a formációban a következőképpen néz ki. A két támadó legfőbb feladata, hogy közel helyezkedjen az ellenfél irányítójához, ezzel egyidőben a pálya közepén zárják le a területet. Mindeközben a középpályás sornak is szűken kell helyezkednie, és tolódásokkal reagálnia a szélre passzolt labdákra.

output_d6oej9

Ezt a megoldást a Villarrealtól lehetett megfigyelni nagyon sokszor a tavalyi év során, amely élőben valahogy így mutatott:

Persze nem feledkezhetünk el ennek a 4-2-2-2-es verziójáról sem. Ilyenkor a hangsúly még erőteljesebben van a középső részen, hiszen a játékosok még szűkebben helyezkednek, egy hatszöget formálva. Ezzel aztán olyan hermetikusan lehet lezárni a pálya közepét, amelyre szinte semmilyen más formációban nincs lehetőség. Ez a megoldás Németországban van jelen leginkább, a Ralf Rangnick-kal már együtt dolgozó edzőknél, Roger Schmidtnél és Ralph Hasenhüttlnél.

A képeken is kiválóan látszódik, hogy a lokális kompaktság elengedhetetlen ebben a formációban, mivel így lehet az ellenfelet a szélekre kényszeríteni, ahol már sokkal könnyebben foszthatóak meg a labdától.

És most következzék az agresszív letámadás, amelynek jeles képviselője az Atlético de Madrid. Diego Simeone együttese az, amely szinte tökéletesre fejlesztette ezt a típusú megközelítést, és vált ezzel futballtörténetileg is mérföldkővé. Amit a pályán megvalósítanak, és ami az ideális alkalmazása a presszingnek, szinte tökéletesen megegyezik, így az ő mozgásaikat tekinthetjük a letámadás sarokköveinek, ezáltal szinte elég csak velük foglalkozni ebben a szakaszban. Szakítottak az emberfogás hagyományával, nem a labdás embert üldözik, mint sok más csapat teszi azt gyakran, hanem a fedezőárnyékokra koncentrálnak. Ez azt jelenti, hogy a játékosok feladata a labdás ember passzsávjainak lezárása társai irányába, ezáltal ívelésre kényszerítése. Mindehhez a lehető legkisebbre igyekeznek csökkenteni a teret a vonalaik közt, ezáltal nem hagyva teret az ellenfélnek a szabad térbe adott passzokra. A presszing leghatékonyabban a két középhátvéddel és egy hatossal építkező csapatok ellen működik, mint például az FC Barcelona, amely sokáig tehetetlennek bizonyult a letámadás ellen. Ilyenkor a két csatár mélyről kezdi meg a mozgását, majd az egyik a védekező középpályás mellett marad szorosan, a másik pedig egy kanyarral (amely közben kitakarja a másik bekket) a labdás hátvéd felé fut.

kepernyokep-2016-10-16-14-09-23
A csatárok mozgása mögötti elv.

A középpályásoknak mindeközben a pálya belső régióit kell őrizniük rendületlenül, csupán a szélre kipasszolt labdák esetén tolódnak el oldalra, de akkor is csapatszinten szervezetten, amely továbbra is leszűkíti az ellenfél által bejátszható területeket.

Ebben a megközelítésben is léteznek természetesen letámadási csapdák, amelyeket általában a pálya szélén állítanak fel a csapatok. Vagy a szélre kipasszolt labdát engedélyezik még az ellenfélnek, vagy egy még későbbi, már befelé irányuló passzt. Mindkettőre tudok példát is hozni:

De térjünk is át a 4-2-2-2-es proaktív letámadásra. Ilyen típusú letámadás során a két csatár szorosan egymás mellett helyezkedik és blokkolja a passzsávokat, ám van egy érdekes előnye is. Ugyanis ha a középpályás sor és a csatárok is eltolódnak a labda oldalára, felszabadul a túloldal. Erre pedig egy olyan frappáns megoldással lehet válaszolni, amelyet Ralph Hasenhüttl mutatott meg csapatával, az RB Leipziggel a BVB ellen. A labdától távoli tízes ugyanis ilyenkor feljebb húzódik, hogy a közvetlen passzt megakadályozza a szabad emberhez, de legalábbis ívelést kínáljon fel erre opciónak, amely lassabb és körülményesebb is egy lapos átadásnál.

És hát a letámadási csapdát sem hagyhatjuk ki, amelyre kiválóan alkalmas a hat támadó és középpályás, hiszen egy embert tökéletesen körbe lehet zárni vele:

6-2014-04-21-atletico-chelsea-pressingfalle
A 2013-14-es Atlético. GIF: spielverlagerung.de

És a kétcsatáros letámadás taglalásának lezárásaként rátérnék a 3-5-2-re. A rendszer előnyeit már elemeztem egy korábbi posztomban, így lustasági és kényelmi szempontok alapján ezt a bekezdést arra az írásra alapozom, és abból hozok képes példákat. A rendszer legnagyobb előnye hasonló a 4-2-2-2-éhez, hiszen ezzel a formációval is a pálya közepén lehet komoly dominanciát kiépíteni, ezáltal pedig a szélekre terelni a játékot. Ez főleg a passzív letámadás esetén szembetűnő, ahol is a belső ötös lezárja a középső területeket, míg a szárnyhátvédek emberfogással vonják ki a szélsőket a játékból.

Képernyőkép – 2016-07-09 22:20:24

Persze lehet aktívan is letámadni a formációban, mégpedig szintén a wingback-eknek a segítségével. Nekik köszönhetően ugyanis a csapat belső egységeinek kevesebbet kell tolódniuk, ők képesek lezárni a széleket:

Végezetül pedig jöjjön a háromcsatáros letámadás. Jelenleg ez a talán legkevésbé elterjedt módja a presszingnek, ami oda vezethető vissza, hogy egész egyszerűen felesleges két középhátvéd ellen mind a három csatárt bevetni. És mivel a háromvédős rendszerek még nem terjedtek el Európa-szerte, kevesebbet látjuk a háromcsatáros letámadást is. Az Atlético Madrid által megvalósítva láttuk ezt időnként a tavalyi szezon folyamán, ahol a kulcs ugyanaz volt, mint amit fentebb már írtam, a fedezőárnyékok. Így aztán a két csatárt alkalmazó presszing kibővített verziója volt megfigyelhető három támadóval is.

kepernyokep-2016-10-16-15-14-35
Háromcsatáros letámadás.

A letámadásokról szóló részt pedig ezzel le is zárnám, és következzék a következő fejezet, a mély védekezésről szóló.

SAJÁT TÉRFÉLEN

Minden csapat legelső célkitűzése, hogy egy biztos pontot hozzon létre a játékában, amelyre aztán építeni lehet. Ez a cél többféle is lehet, de legtöbbször a stabil védekezés az, nem véletlenül.

“Labda nélkül úgy játszunk, mint egy kiscsapat, és ez az amit a legjobban szeretek.”

-Pep Guardiola

Guardiola szavai rávilágítanak egy olyan igazságra, ami meghatározza a futballt. Lehetsz akármilyen jó támadásban, ha védekezésre kényszerülsz, akkor bizony fel kell venned a kiscsapat szerepét, és mindent megtenni az ellenfél támadásai ellenében. Enélkül ugyanis csak egy félkarú óriás vagy. És mindezt hogyan éred el, mit kell tenned ahhoz, hogy jól bekkelj? Több megoldás is létezik, most ezeket próbálom felderíteni.

Első szabály: ne embert fogj. Hiába járunk már 2016-ban, rengeteg csapat még mindig abban látja a sikeres védelem kulcsát, hogy védőinek kiadja a feladatot, tapadjanak piócaként az ellenfél játékosaira, hiszen attól majd megoldódik minden problémájuk. Sajnos vagy nem sajnos, de manapság ez már nem megoldás a legfelső szinten. Ezek a rendszerek ugyanis rendkívül sebezhetőek egyéni akciók által, illetve megfelelően koordinált csapatmozgással is. A futball napjainkban a területek feletti uralomról szól, ezt pedig nagyon egyszerű úgy elérni, hogyha az ellenfeled követ téged, szabadon hagyva a pozícióját. Ezek után nem meglepő, hogy a Real Betis mindkét spanyol óriás ellen a pofozógép szerepét töltötte be:

Persze az emberfogásnak vannak finomított változatai, amelyek nem ilyen drasztikusak, mégpedig azok a szisztémák, amelyekben a játékosok adott zónán belül fognak embert. Ez is tud nagyon káros hatással lenni a csapatra, de csak akkor, ha nincsen megszabva, ki alkalmaz emberfogást, és ki nem.

A leghatékonyabb módszer tehát a területvédekezés, ennek a következő típusairól kell tudni:

  • pozíció-központú
  • ember-központú
  • labda-központú

Ezek manapság már egyre kevésbé különülnek el egymástól, a csapatok ezeknek a kombinációit alkalmazzák nem ritkán. Az első megközelítésben a játékosok egymás alapján mozognak, azaz a csapat alakzata állandó marad. A másodiknál az ellenfél helyezkedése módosít a pozíciókon, azaz ha egy játékos közelében ellenfél helyezkedik, a területén belül felvehet egy ahhoz közeli pozíciót. Ezáltal a csapat formációja már kevésbé lesz szabályos, ám kevésbé engedik majd érvényesülni a pozíciós játékot játszó ellenfeleket, több mozgásra kényszerítik őket. Végezetül a harmadik verzió jön, ahol a játékosok mindegyike a labda alapján helyezkedik, ahhoz igazítja mozgását. Ezzel számbeli fölényt könnyű kialakítani, azonban ha egy csapat túlzásba esik, könnyedén hatalmas területeket hagyhat őrizetlenül.

Mint minden más játékfázisnál, úgy a mély védekezésnél is a kompaktság áll a központban. Ezáltal az ellenfélnek rettentően nehéz lesz bejátszani a labdát a vonalak közé, és a szélekre kényszerül. Ez az egész csapattól szervezett mozgást igényel, a csatároktól a védőkig. A támadó(k)nak a feladata, hogy az ellenfél játékát egy-egy oldalra terelje, majd ott tartsa, ne engedje meg a védelem előtti gurigázást. Mindig az irányító kikapcsolásán dolgozik. Mindeközben a középpálya és a védelem zárja a tizenhatos előtti területeket, főként a 14-es zónát.

zone14in18zones
A 14-es zóna.

Ezen túl én három további csoportba sorolom a védekezési típusokat:

  • ötvédős
  • négy védelmi vonalat alkalmazó négyvédős
  • három védelmi vonalat alkalmazó négyvédős

Ötvédősből azért van csupán egy, mivel hat játékost mély védekezésnél teljesen felesleges három horizontális sorban játszatni, egész egyszerűen túl könnyűvé teszi a széleken való áttörést az ellenfél számára, illetve mert gyorsan átalakítható négyvédőssé. Ebben a rendszerben a pálya középső régióit lehet megszállni, akárcsak presszingnél, illetve a két szárnyvédővel lehet biztosítani a szélek védelmét. Valamint könnyedén alakul át négyvédőssé, a következő módokon:

Képernyőkép – 2016-07-09 23:04:02
A vonalak közé visszalépő játékost követi az egyik védő, ami négyvédőssé alakítja a rendszert.

Ami a négy védelmi vonalat használó rendszert illeti, kulcsszerep hárul a védekező középpályás(ok)ra, hiszen a poszthoz tartozó kulcsfeladat őrizni a rést a középpályások és a védők közt. Ezáltal a csapat nyugodtabb lehet, hiszen elhibázott helyezkedés esetén is lesz biztosító ember, aki a fent már említett pozíciós emberfogást alkalmazva szűri meg a támadásokat.

És végezetül meg kell említeni a három védelmi sort alkalmazó rendszert. Ha úgy nézzük, nekik kell a legkompaktabbnak lenniük, hiszen nincsen plusz sor, vagy plusz egy védő, aki képes korrigálni a hibákat. Ráadásul, a széleken nagyon figyelmesnek kell lenniük, nehogy túl nagy területeket hagyjanak az ellenfélnek, hiszen hiába “csak” beívelésig vihetik az akciót, túl közel engedve őket ez már komoly veszélyforrás lehet. Éppen ezért találta ki Diego Simeone az Atléticonál, hogy a középpályás sort szűkebbre húzza, aminek köszönhetően a szélsőhátvédek kiléphetnek 1v1-ezni, ezzel óvva a széleket is. A madridi csapat egyébként iskolapéldát nyújt a védekezés ezen szakaszában is:

kepernyokep-2016-10-08-18-43-12
A csatárok meggátolják a keresztirányú labdajáratást, a védelmi vonalak szűken helyezkednek, a felállás a labda- és pozíció-orientált védelmek egészséges keveréke.

Valamint szintén fontos a megfelelő tolódás, amennyiben az ellenfél gyors súlypontáthelyezéshez folyamodna. Erre is az Atlético Madridtól hozok egy példát, akik a Valencia ellen mutatták be szinte tökéletesen a figurát:

This slideshow requires JavaScript.

Ezzel a mély védekezés részt le is zárnám, hiszen különböző rendszerek pontos elemzése túl hosszú lenne, általánosságban pedig nagyjából ennyi tudnivaló van ezzel kapcsolatban, hiszen minél kevesebb területről van szó, annál kevesebb dologról lehet írni.

VÉDEKEZÉS BEÍVELÉSEK ELLEN

És vegül, de nem utolsósorban nem mehetünk el szó nélkül a beívelések elleni védekezés mellett sem. Töredelmesen bevallom, ezen játékelemnek a beható ismeretével még nem rendelkezem, de azért nem hagyom üresen a bekezdést.

Az alapvető elképzelés, ami a beívelések levédekezését illeti, megegyezik a mély védekezésével. Ugyanúgy lehet alkalmazni emberfogást, valamint területvédekezést, és ugyanúgy utóbbi a sokkal hatékonyabb. Ennek az oka egyszerű: előbbinél két dologra kell koncentrálni, az emberre és a labdára, míg utóbbinál elég csak a játékszerre. Ez aztán az emberfogást egy reaktív rendszerré teszi, és csupán az ellenfélre reagál, míg területvédekezésnél a csapat saját kezébe veheti sorsát.

A legtöbb csapat így a kettő keverékét használja, azaz a csapat nagy része embert fog, míg kettő vagy három játékos a saját területét védi. Ezáltal a befutó emberek is lelassíthatók, és vannak labdát támadó játékosok is, ám könnyen kialakíthatók ellene veszélyes szituációk, ha a labdát átívelik a területvédekező rész fölött.

A legnehezebben megvalósítható rendszer a tisztán területvédekező alapú, amelyet tavaly a Bayern és az Atlético is használt, előbbi nulla, utóbbi egy gólt kapva pontrúgásból.

stuttgart-bayern1
A területvédekezés iskolapéldája. Fotó: Beregi István
1a
Fotó: Beregi István

Végezetül az egyszerű, oldalról jövő beívelés levédekezésére is hozok egy példát, amely gyönyörűen bemutatja a rendszer alapját.

kepernyokep-2016-08-29-121816
A visszapasszlehetőségek lezárva, valamint proaktív helyezkedés a mélyen hátralépő hármas részéről.
ÖSSZEGZÉS

Bízom benne, hogy sikerült elég részletesen és érdekesen, de még olvasható hosszúságban bemutatnom a modern futball védekezési trendjeit, amelyek folyamatosan formálják az európai csúcsfocit. A mondandómat pedig egy idézettel zárnám:

“Nem azok nyernek, akik jól játszanak, hanem azok, akik biztonságosan.”

-Diego Simeone


A poszthoz ilyen-olyan módon felhasznált cikkek:

Rene Maric: Counter- or Gegenpressing

Beregi István: A deeper look into defensive corner situations

Advertisements